| A Töltöttkáposzta Fesztivál története |
|
|
|
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL A Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztivál, Románia első gasztronómiai fesztiválja, egy egyedi és jellegzetesen Parajdhoz fűződő esemény lett. Parajd – egy Hargita megyei kis község – a Görgényi havasok lábánál, Maros megye határán fekszik. A Töltöttkáposzta-Fesztivál minden évben szeptember harmadik hétvégéjén kerül megrendezésre, idén szeptember 30 és október 2 között. Gyökerei 18 évvel nyúlnak vissza a múltba, egy nemzetközi konferenciáig, melynek témája a falusi turizmus volt és szintén Parajdon zajlott. E rendezvény keretén belül jelen volt Alexandru Mironov úr is, az akkori Ifjúsági és Sport Miniszter. Ő vetette fel az ötletet mindkét félnek, a román és a magyar jelenlevőknek, hogy tegyék félre a két nemzet közti nézeteltéréseket és fogjanak gasztronómiai „csatába” a töltöttkáposzta területén, amely olyan részét képezi a konyhaművészetnek, mellyel mindkét nép büszkélkedhet. A kihívást elfogadták és így került megszervezésre az első fesztivál Pusztamérgesen, Magyarországon 1994-ben. A következő évben a rendezvény helyszínévé Parajd lépett elő, mint Románia képviselője. Egy 4 éves időszak után, mialatt a szervezést felváltva vállalta a két település, továbbra is képviselve a két országot – Romániát és Magyarországot, 1998-tól a kis hargitai település lett a rendezvény állandó házigazdája. Azóta minden alkalommal ellátogatnak Parajdra úgy a környező települések képviselői, mint az ország más, távolabbi részeinek képviselői, valamint külföldi résztvevők, főleg Magyarországról. Unable to read/write the source directory (/home/kaposztafesztival/public_html/images/stories/tortenet/), please check if your source directory exists
|